Ma reggel óta egyre több ember kiváncsi arra, vajon Ivan Lendl-e még Andy Murray edzője.
A választ nem tudom, de az biztos, hogy terjengeni kezdett egy pletyka, mely szerint Andy vesztes, Nishikori elleni negyeddöntőjét követően Ivan se szó se beszéd úgy rohant el a Stadionból és a helyszínről, hogy kezet sem fogott Andyvel.
Így volt-e vagy sem, ki tudja, akár még ez is elképzelhető. Nézzük meg hát ki ez a fickó, Ivan Lendl, aki Bajnokot csinált Andy Murray-ből, majd kevesebb, mint két és fél év múlva, számos sikerrel a hátuk mögött egyszercsak faképnél hagyta és ki Andy Murray, akinek a kedvéért kicsit több, mint két évvel később mégis visszatért, hogy aztán újból köddé váljon… Ez utóbbit még csak találgatjuk, de tény, hogy különös kapcsolat a kettőjüké, két különös (különc?) ember bámulatosan sikeres együttműködése. Lássuk hát, hogy fest e kapcsolat lélektana.
Ivan Lendl, cseh származású amerikai (egykori) teniszjátékos, akit sokan a mai napig a világ (egyik) legprofesszionálisabb sportolójának tartanak. Talán nem tudja mindenki, de a teniszezők között ő volt az első, aki tudatosan és tudományos alapon kezdett étkezni, továbbá különböző kiegészítő sportokat űzött, például képes volt egy kizárólag nőkkel telezsúfolt tornateremben aerobikozni, csak azért, mert úgy gondolta, segít neki a fizikai tökéletesség elérésében. Bár sohasem nyert Wimbledonban, “csupán” két döntőt játszott ott, azonban a sikerért mindent, de mindent megtett. Állítólag még füves teniszpályát is építtetett a saját otthonában. Egy szó mint száz, vérprofi (volt) a pasi, nem hiába hívták Rettegett Ivánnak. Nekem személy szerint egyébiránt a kedvenc játékosom volt, a ’80-as évek közepén miatta kezdtem el teniszt nézni, a szerelem azóta is tart és töretlen. Ha szabad így fogalmaznom, jól ismerem tehát Ivan Lendl-t.
Andy Murray, brit teniszező, akit 2012 elejéig a világ az “örök reménység” kategóriába sorolt, benne van a kezében, de sosem fog Grand Slam-et nyerni, tehetséges mint a nap, na de a feje – mondogatták. Az akkor még 24 éves skót srác 2011 tavaszára teniszkarrierjének legjelentősebb mélypontjára került. Látszott ez akkor is, ám első wimbledoni diadalát követően 2013-ban megjelent Andy Murray: Seventy Seven – My road to Wimbledon Glory (Hetvenhét – utam a wimbledoni diadalig) című könyvében nyíltan írt is róla. Ekkor, tehát 2011 tavaszán, háta mögött három elveszített GS döntővel kezdtek először arról beszélni, hogy rajta valószínűleg nem segíthet már senki más, csak a maga is első négy GS fináléját elbukó, ám később mégis nyolc GS-t nyerő egykori legenda, vagyis Ivan Lendl. Akadt azonban egy kis probléma. Visszavonulása, vagyis 1994 óta Lendl-t gyakorlatilag senki sem látta a teniszpályák környékén 2008-2009-ig, öt leányát is inkább golfozni tanította, jó maga pedig sohasem edzősködött.
Erről akkor így írtam:
https://andymurraymania.wordpress.com/2011/03/31/hogyan-tovabb-andy-murray/
Év végére talán el is felejtettük, hogy tavasszal még Ivan Lendl után kiáltottunk, ám európai idő szerint 2011. december 31-én, Ausztráliában már 2012. január 1. napján Andy Murray bejelentette, hogy új edzőjét Ivan Lendl-nek hívják. Tényleg mindenki, de kivétel nélkül mindenki érezte, hogy nagy dolgok vannak készülőben. Nyitásként tornát nyertek Brisbane-ben, ahol Andy a győzelmi beszédében még nemes egyszerűséggel Mister Lendl-nek szólította edzőjét, bizony bizony, per Ivan csak jóval később lett. Andy is úgy érezte, ki kell azt érdemelni, hogy a Mestert csak úgy Ivánnak szólíthassa.
Fél évvel később életében először döntőt játszott Wimbledonban, majd megnyerte az Olimpiát, szintén Wimbledonban, szeptemberben pedig első Grand Slam diadalát ünnepelhették New York Cityben, a US Open-en. Mondhatnánk, hogy elképesztő, de valójában ez volt a minimum, ami Andy Murray-nek a tudása, a képességei, az erőfeszítései és úgy en bloc egyszerűen “járt”. 2013-ban már wimbledoni bajnok, ám szeptemberben megműtik a hátát, így 2014 januárjáig nem lép pályára. Utólag mások úgy mondták, Ivan nem értett egyet a műtéttel, de 2014 márciusáig semmi előjele nincs annak, hogy gond lenne kettejük között. Valójában gond persze sosem volt, de tény, hogy Andy korábbi pályán mutatott hisztijei, káromkodásai, önmarcangolása ismét részévé vált a meccseinek, melyet az Ivan érában korábban nem lehetett tapasztalni, annyira hallgatott a Mesterre, annyira profinak mutatkozott és olyan eredményes is volt, hogy nem is volt rá szüksége. Ivan azt is elérte nála, hogy az általa jobban kedvelt védekező stílusból támadóbb teniszre váltott, természetesen ez volt az eredményesség egyik záloga is.
Bár eredetileg nem szerepelt a versenynaptárában, 2014-ben Andy, Ivan tanácsát kikérve persze, mégis átrepült Miamiból (ahol télen edzett, hisz Ivan ott él) Rotterdamba, ahol olyan félelmetesen “démonos” meccseket játszott, hogy először csak azért izgultam, magában ne tegyen kárt, később már azért, hogy másban ne… Amint lehetett, ki is kapott Cilic-től. Egy hónappal később, 2014 márciusában Miamiban, az aktuális Masters torna idején robbant a bomba: Ivan bedobta a törölközőt. Kiadott nyilatkozataik persze arról szóltak, hogy Ivan nem kíván a világban annyit repkedni (valóban köztudott amúgy, hogy utálja a repülést), a családjával több időt kíván tölteni és saját Akadémiáján fiatalokat edzeni. Andy olyan volt, mint egy elveszett bárány.
Így írtam akkoriban erről:
https://andymurraymania.wordpress.com/2014/03/19/eddig-tartott-andy-es-ivan-egyuttmukodese/ és
https://andymurraymania.wordpress.com/2014/03/22/edzovel-se-konnyu-na-de-nelkule-miami-2014/
A helyzet az, hogy a hivatalos indokolást csak egyetlen ember volt hajlandó elhinni, ő se könnyen birkózott meg vele, maga Andy Murray. Ám mindenki más tudni vélte, hogy a vérprofi, halálosan nyugodt Ivánnak elege lett az újból felbukkanó hisztikből és cirkuszokból.
Valahogy mindig úgy képzeltem, Ivan azt mondta magában: fiamként szeretlek Andy, de hülyét te sem csinálhatsz belőlem és vette a kalapját. A megelőző, prosperáló időszak alatt, tulajdonképpen már a kezdetektől egészen látványos volt az, ahogy Andy és Ivan kijött egymással, rengeteget viccelődtek, mindkettejük fanyar humora roppant mód szórakoztatta a másikat, alig fél évvel azután, hogy elkezdtek együtt dolgozni, első Wimbledonjuk idején Ivan már Andynél lakott, ami szerintem óriási dolog. Andy sokat mesélt arról, hogy mennyire szórakoztatják őt Ivan történetei a saját teniszkarrierjének idejéből, a nagy riválisokról, McEnroe-ról, Connors-ról. Ivan pedig két dolgot szögezett le: az egyik, hogy kizárólag Andy Murray kedvéért jött a Tour-ra, csak az ő edzője kíván lenni (akkor még úgy volt, hogy akár Andy karrierjének a legvégéig, ez aztán részben, egyelőre máshogy alakult/alakul..). Ezt abban a nagyon kevés interjúban, amit adott, időről időre elmondta, mégse jutott senkinek eszébe, amikor később Berdych vagy Dimitrov lehetséges edzőjeként emlegették. Mosolyogtam magamban. És Ivan rendre-módra utasította vissza az ajánlatokat. A másik pedig, hogy Andy Murray-vel akkortájt találkozott először, amikor Brad Gilbert volt az edzője és Andy-nél udvariasabb, tisztelettudóbb fiatal játékossal soha életében azt megelőzően nem találkozott (2007 tájáról beszélünk). Megjegyezte hát magának, időről időre figyelte hogyan szerepel a tornákon és mindig “felmentette”, utalva arra, hogy Federerrel és Nadallal játszott/játszik egy érában, tőlük pedig ki lehet kapni. Bárhol, bárkinek, bármikor.
Ivan tehát megsajnálta Andyt, lássuk be és a kedvéért beleállt a mókuskerékbe. Annak idején úgy mondták, nem pénzért lett az edzője, nem kért fizetést, kizárólag a repülőjegyek, szállodák stb., vagyis a járulékos költségek megtérítését kérte. Így volt-e vagy sem, nem tudjuk, bár hihető és ezért hisszük. A lényeg, hogy az idejét, az életnek egy részét Andy-nek szentelte. Pedig az égvilágon semmi, de semmi szüksége nem volt rá. Önzetlenségből, önfeláldozásból, önfeladásból jeles, sőt kiváló. És Andy ezt nagyon sokáig nemcsak meghálálta, de értékelte is. Valószínűleg mindig, mégis egy Apa-Fiú kapcsolat is megfeneklik néha, és jogos, hogy az Apa mondja ki a végszót. Tudni lehetett azt is, elsősorban Andy egy-két itt-ott elejtett mondatából, hogy folyamatos kapcsolatban voltak 2014 márciusát, vagyis a szakításukat követően is. Beszéltek telefonon, sms-eket váltottak, sőt New Yorkban, a US Open idején, de talán többször is találkoztak. Személyes kapcsolatuk nem szenvedett tehát csorbát.
Annál inkább szenvedett Andy, mégha ereményes is volt a Mauresmo korszakban, de Grand Slam-et nyerni nem tudott, “csak” a Grand Slam döntőre futotta, arra pedig futotta Ivan előtt is háromszor. Végülis Amelie-vel még két évig se húzták, idén májusban búcsút intettek egymásnak, nem volt kérdés, ez esetben mindkét fél akarta a szakítást. Ám Andy edző nélkül is döntőt játszott a Roland Garros-on. Amelie Mauresmo utólag egy francia lapnak adott interjújában finoman kifejezésre juttatta, hogy képtelen volt a pályán kívüli, elképesztően kedves, udvarias, aranyos Andy-t és azt az Andy-t, aki a pályán önmagával cirkuszol, bármilyen szinten is egyensúlyba hozni. Vagy valahogy így. 🙂
Az elveszített RG döntő alatt, után valahogy benne volt a levegőben, bár az érintettek részéről erre semmiféle utalás nem történt, hogy nincs más megoldás, mint visszakönyörögni a Mestert, a Mágust, aki igazi Bajnokot, Grand Slam győztes játékost faragott a mi Andynk-ből. Jómagam semmit, de semmit sem szerettem volna jobban, mégis majdnem képtelenségnek tartottam. Ivan nem fogja magát még egyszer kitenni annak. Ezt gondoltam. De közben meg azt éreztem, hogy annyira jó ember és annyira szereti ezt a fiút, hogy megesik a szíve rajta. És megesett. A visszatérésről még Andy is csak szűkszavúan nyilatkozott, azt mondta sms-ben kérdezte meg, hogy visszajönne-e, mire Ivan nemes egyszerűséggel annyit üzent: “Let’s do it”, vagyis gyerünk, csináljuk. Hát így esett.
(Erről bővebben itt:
https://andymurraymania.wordpress.com/2016/06/16/ivan-nem-az-az-olelkezos-fajta
és itt:
A füves-pályás szezonban kezdtek el ismét együtt dolgozni Londonban, Queen’s Clubban és megnyerték a Tornát. Jött Wimbledon és megnyerték a Tornát. Tizenkettőből tizenkét győztes meccs. Andy második wimbledoni és egyben harmadik GS diadalakor Ivan szemébe könnyek szöktek, bár utólag allergiára panaszkodott. Tudjuk Ivan, tudjuk. 🙂
Andy Rióban ismét egyéni olimpiai bajnok lett. A sorozat a Cincinnati-ben megrendezett döntőig tart, huszonkét egymás után megnyert mérkőzést követően Andy elszenvedi első vereségét a második Ivan érában. Se baj, úgy játszik, olyan az önbizalma, mint jelenleg senkinek a férfi mezőnyben. Federer sérült, Nadal sérülésből jött vissza, Djokovic is sérülget (Rióban bukás az első körben, Cincinnati-ben el sem indul), joggal gondolta mindenki tehát a 2016-os US Open előtt, hogy a Trófeáért Andy Murray-t kell majd megverni. Ez egyet szokott azzal jelenteni nagyjából, hogy ő lesz a bajnok. Minden “szabály” megbicsaklik néha, pláne a sportban. Íntő jel lehetett Andy harmadik körös mérkőzése, egy rossz meccs Lorenzi ellen, amit éppen Andy titulált utólag úgy, hogy “csak egy rossz meccs volt”. De sajnos nem. Utána még Ivan összekapta a fiút, mert Dimitrovot úgy elkalapálta, hogy öröm volt nézni, de a negyeddöntőn már nem sikerült a mentális problémákon, a lelki frusztráción uralkodni. Úgy kapott ki Andy Murray, ahogy bizony egy nagy bajnoknak nem szabad.
Remélem azért Ivan ad neki még egy esélyt. Mert az jár a tékozló fiúnak.
Andy “védelmében” hadd idézzem blogom egyik kedves olvasójának, Konyicsák Richárdnak a véleményét, mert annyira tökéletesen foglalta össze mindazt, amit jelenleg erről gondolni érdemes, hogy úgy éreztem, én se tudnék ennél többet írni:
“Érdekes ez a fedett pálya “szindróma”. Főleg ezekkel a mostani dörrenésekkel. Ahogyan reagált rá, és amennyire nem bírta azt kezelni. Eszébe juthat-e ilyenkor, hogy mi történt vele kiskorában. Gátolja-e a fedett pálya, és mit hoznak ki belőle a zárt térben való nagy dübörgések.
De ha csak a teniszt nézem, akkor nyilván ez nem egy magyarázható meccs, legalábbis nem könnyen, mert ugyan Nishikori jó játékos, de összességében elmarad Murraytől. Pont olyan teniszező, akinek nem igazán lenne meg a játéka Andy ellen, kivéve ha a skót ilyen rosszul játszik, mint tette azt az utolsó két szettben.
Amit McEnroe és Wilander is mondott a meccs után, az is bizony nagyon igaz volt. Ez egy nyílt pályás Grand Slam, az utolsó két szettben zárva volt a tető, miközben kint sütött a nap. Ugyan miért nem nyitották ki? Mikor pár perc bezárni, ha újra esne, persze nem esett. A tető azért van, hogyha esik, tudjanak játszani, és nem azért, hogy zárva tartsák napsütésben is. Nem fedett pályás torna a US Open.
Mellesleg Murray alapból jobban járt volna, ha az esti programban kap helyet. Főleg látva a másik meccs eredményét, nem tűnik valami atomszoros derbinek. Node ez lényegtelen. Wawrinka ölébe hullhat egy GS döntő, úgy, hogy a tornán jól sem játszik.
Murray viszont így nagyjából elvesztette az esélyt, hogy év végi világelső legyen, erre csak akkor maradna sansz, ha Monfils nyerne. De valójában akkor sem sok, mert fedettpályás szezonban, Djokovic azért nagyon-nagyon jó.
Ezt az évet egy VB címmel még a végén megkéne spékelni, és úgy karrierje egyértelműen legjobb szezonja lenne. Most azért ezzel sokat bukott Andy, és picit a szurkolói is, mert most nagyon komoly sansz lett volna egy évben 4-ből 4 GS fináléra, és két címre.
Na és akkor még arról nem beszéltünk, hogy Lendl mit kért tőle. Aktív játékot, és hogy ne legyen hiszti. Min ment el valójában a meccs? Azon, hogy ezt nem teljesítette. Hogy ez köthető-e oda, amit az elején írtam, azt nem tudom. Az viszont egészen bizonyos, hogy amit gyermekként átélt, egy ilyen szituban abszolút eszébe juthat és kontrollt veszthet tőle.”
Jó lenne Ivan, ha te is így gondolnád és adnál még egy esélyt ennek a fiúnak. A fogadott Fiadnak. A világ egyik legnagyobb sportolójának, egy srácnak, egy hét hónapos kislány édesapjának a skóciai Dunblane-ből.
Andy Murray Rajongói Oldal 