A címet Woody Allen-től loptam (To Rome With Love), de nem bánom. 🙂

Alig fél évvel ezelőtt már olvashattátok párizsi élménybeszámolómat, most itt a nem kevésbé mozgalmas folytatás. Bár Párizsban nagyon sok hasznos tapasztalatot szereztünk, tökéletesen tisztában voltunk azzal, hogy Róma teljesen más lesz. Szabadtéri Masters Torna, ráadásul koedukált verseny. Teniszpályák, teniszjátékosok, teniszmeccsek és drukkerek mindenütt, ameddig a szem ellát a Foro Italico-n.

Előre kell bocsátanom, hogy csapatunk új tagja, Andi (és nem Andy) mindenekelőtt Rómára volt kíváncsi, a tenisz nem különösebben érdekelte. Eddig. Saját bevallása szerint sem látott életében egyetlen teniszmérkőzést, fogalma sem volt róla, hogy ki Roger Federer (igen, vannak ilyen emberek a világon, ami persze számunkra teljességgel értelmezhetetlen létforma), Rafael Nadal és Andy Murray neve is csak azért derengett neki, mert az átlagosnál többet láthatta őket az én Facebook oldalamon. Egy héttel azután, hogy hazajöttünk Rómából, Andit a teniszsport (szak)értőjének  és Rafael Nadal elkötelezett drukkerének írhatom le. Hát lehet-e egy utazás ennél sikeresebb??!!    

Mielőtt belekezdenék az események részletes leírásába, be kell vallanom, hogy jómagam nem először (sőt, nem is másodszor) jártam Rómában és rendkívüli módon elfogult vagyok vele. A legszebb hely a világon. Nekem. Róma maga a történelem, a szépség, a romantika. Maga az erő, a hit, az életöröm. Valójában leírhatatlan és feltétlenül kihagyhatatlan. Azt mondanám mindenkinek: éld úgy az életed, hogy legalább egyszer lásd Rómát és akkor nem éltél hiába…

Szállásunk a csodálatos Szent István Házban van, Róma gyönyörű, Trastevere negyedében, bár kissé messze a Foro Italico-tól. Mint kiderül, a Ház lakóinak egy jelentősebb része a teniszverseny miatt érkezett Rómába és legtöbben Rafael Nadalt jelölték meg úti céljuk végső állomásaként. 🙂 Voltak persze, akik Roger miatt jöttek (és nemcsak kis csapatunk oszlopos tagja, Detti) és voltam én, akinek még Rafa hiányzott a “repertoárjából”, de Andyről sem feledkezhettem meg soha, egyetlen percre sem. 

Május 15-én, kedden (Andy szülinapján) úgy 11 óra körül érkezhettünk a helyszínre, ahol döbbenettel tapasztaltuk: mekkora tömeg áll sorban a kasszáknál és még annál is nagyobb várakozott arra, hogy bejusson a komplexum területére. Meleg volt nagyon és közben jöttek a hírek, hogy a Campo Centrale délutáni programjára már elfogytak a jegyek. Ahogy előre számítottunk rá és akkorra már tudtuk is (köszönhetően csapatunk negyedik, itthon maradt tiszteletbeli tagjának), az izgalmasnak és látványosnak ígérkező Murray – Nalbandian mérkőzést természetesen a Campo Centrale-n tartják, természetesen délután. Mi lesz így velünk, ha nem láthatjuk szülinapos kedvencünket (kedvencemet)?! 🙂 És egyáltalán mi lesz velünk, ha majd mindennap pont oda nem kapunk jegyet, ahol valamelyik meccset meg szeretnénk nézni…

Azok kedvéért, akik hasznos információkra is számítanak, itt mutatom be, hogy is “épül fel” a Foro Italico: két stadion van, a Campo Centrale és a Supertennis Arena. Ezekre külön jegyet kell venni és az egyikre szóló jegy természetesen nem érvényes a másikra, viszont jó minden más pályára, így a Pietrangeli-re is (amelyeken nyilván nincsenek számozott helyek, viszont van kiváló hangulat). A Pietrangeli a 3. legnagyobb pálya és egyben talán a legszebb is, köszönhetően különleges elhelyezkedésének és hangulatának. Névadóját, Nicola Pietrangeli-t mindennap láttuk a Foro Italico-n, sőt a másik olasz teniszező legenda, Lea Pericoli egyszer ránk is köszönt egy “Buona Sera”-val. Nagyon megtisztelve éreztük magunkat és neki legalább visszaköszöntünk. Voltak ugyanis, akiknek a jelenlétében – némi túlzással – a nevünket is elfelejtettük. 🙂 Jah kérem, amikor olyan megszentelt helyzetben vagy, hogy a világ jelenlegi 4 legjobb teniszezője edz az orrod előtt, nem könnyű szavakat találni.

Ha tehát jegyed van a 2 aréna valamelyikébe vagy úgynevezett “ground” jegyet vásárolsz, kedvedre nézheted a mérkőzéseket, edzéseket, járkálhatsz a nagy sportmárkák boltjaiban stb. Az élet azért ennyire nem egyszerű, mert az esti programra szóló stadion jeggyel persze nem engednek be nappal a Foro Italico-ra. Az üzlet az üzlet. De hogy rövidre zárjam a jegyekkel kapcsolatos “eszmefuttatást”, ha van bármilyen jegyed, jó esélyed van arra, hogy bármelyik (sztár)játékos az utadba kerüljön.

Már nem emlékszem pontosan, de körülbelül a megérkezésünktől számított 40-50 perc múlva végre bent voltunk a Foro Italico-n. A környezet pont olyan lélegzetelállító, mint a Város, amelyben található. A tömeg viszont nagy, ráadásul nem kis területen fekszik a teniszkomplexum. A helyzetünk ekkor elég reménytelennek tűnik. Nem mintha másra számítottunk volna (főleg Párizs után), de az információ áramlás itt is katasztrofális. Jöhet a Párizsban is jól bevált “magad uram, ha szolgád nincsen” elv érvényre juttatása. Jómagam egyre idegesebb leszek (amiért utólag is elnézést kérek a többiektől) : mi az, hogy már 1 órája itt vagyunk és még egyetlen darab világsztárt sem láttunk játszani. Mit nekem, hogy éppen Petra Kvitova vagy Jürgen Melzer püföli a labdát. Már majdnem elkeseredek, amikor Detti észreveszi Andyt. Már nem jöttünk hiába. 🙂 Andy a késő délutáni mérkőzésére üt be, jókedvűen. Azonnal lencsevégre kapjuk és egyben valószínűsítjük, hogy a Supertennis Aréna mellett lévő 6 ground pálya közül a bűvös Court 5 lesz az, ahol a legjobbak edzenek. Sem ma, sem a következő napokban nem kellett csalatkoznunk.

 

Andyt később maga az élő legenda, vagyis Roger Federer követte az 5-ös pályán, egy 45 perces laza edzéssel, tiszta fehérben. Roger körül a jó értelemben vett “hisztéria” semmit sem változott. Tömeg a svájci edzésén, aki, ahogy Andi megfigyelte: hanyag eleganciával edzett. Mondtuk neki, hogy így is játszik, egyben piros pontban részesítjük, hogy élete gyakorlatilag első tenisz eseményén jó megfigyelőnek bizonyult. Vagyis jött és nemcsak nézett, de látott is. Bravo Andi (avagy szerva itt, gém ott…)!  

 

Rogert a világelső Novak Djokovic követi, aki honfitársával, Viktor Troicki-val edz, hiszen este jelenése van. Bernard Tomiccsal mérkőzik majd a Centrale-n. Elhangzik egy-két “Ajde Nole”, de neki sok problémát nem okoz, hogy a “hisztérikus” tömeget kezelni tudja. Még mindig az a megfigyelésem, hogy Nole-t nem veszi körül mindaz, ami a két korábbi világelső Roger és Rafa minden egyes felbukkanásának velejárója. A tényleg jó értelemben vett hisztéria. Itt edz a női világelső Viktoria Azarenka is, de sajnos az edzésén is sikítozik, így elhagyom a terepet.

A Pietrangeli-n éppen zajlik a Monfils – Ferrero meccs, naná, hogy ott ragadok. A hangulat óriási, sokan Juan Carlos Ferrero-nak drukkolunk. Nagyszerű srác, kivételes képességű játékos, valószínűleg nem sok van már vissza a teniszpályafutásából, így neki is, nekünk is minden győzelme: ajándék. 

Mivel a Campo Centrale közvetlenül a Pietrangeli mellett van, hallom, amikor bemutatják a 25. szülinapját ünneplő Andy Murrayt. Elég nehéz feldogozni, hogy nem láthatom. Nem is vagyok hajlandó beletörődni, ezért a Campo Centrale felé veszem az utam, miután Ferrero-nak kidrukkoltam a győzelmet. Szóba elegyedek egy biztonsági emberrel (vigyázat, olaszokkal csak olaszul, nehogy úgy járj, mint mi, de erről majd egy másik nap krónikájánál szólok bővebben) és megkérem, hogy legalább egy kicsit engedjen be. 🙂 Emberünk nagyon készséges és elmagyarázza, hogy egy lépcsővel arrébb – némi túlzással – a pályáig sétálhatok. Free. Ingyen. Gyakorlatilag tutti helyről nézzük végig a meccset, igaz állva, de hát ez kit érdekel. 

Közben a lányok is előkerültek Andy meccsére, akik persze addig is jól töltötték az időt nélkülem. Látták például Rafát. Aki ugyan csak egy percre tűnt fel, de a tömeg azonnal körülvette. És látták újból Rogert is. Mellesleg jegyzem meg, hogy “kalandozásaim” során Roger-be én is belebotlottam, majdnem elsodort a tömeg. A tömeg, amelynek tagjaira a  következő párbeszéd talán a legjellemzőbb. Miközben azon törtem a fejem, hogyan jutok be Andy meccsére, a Players Area-ra (Játékosok Területe) tévedtem, ahol folyamatosan és sokan várakoztak. A drukkerek. Mondom valakinek: chi aspetti? (kire vársz?). Erre ő: chi passa (aki éppen jön…). Hát nem csodálatos?! Vagy ilyen vagy és pontosan tudod, hogy ez mit jelent, vagy soha az életben nem fogod ezt megérteni. Mindig örömmel tölt el, hogy szenvedélyes Skorpióként az első táborba tartozom…

   

Visszatérve Andy meccsére. Ha már ilyen leleményesen bejutottunk, gondolom a kedvünkért 🙂 Andy két és fél órán át játszik és (egyáltalán nem a kedvünkre való módon) folyamatos rettegésben tart bennünket azzal, hogy akár ki is eshet. Végül azonban 7:5-re hozza a döntő szettet, így teljesen elégedetten hagyhatjuk el a helyszínt este. Jó, hát Rafát én még mindig nem láttam, de akkor már határozottan éreztem, hogy ami késik, nem múlik. A nap krónikájához tartozik még Fernando Verdasco veresége, akit elég sokan próbáltak vigasztalni, de vigasztalhatatlannak bizonyult. Íme:

Nekem külön élmény volt Juan Martin Del Potro is, akit sajnos a Torna során sem edzeni, sem játszani nem láttam, de többször is az orrom előtt (vagy alatt 🙂 ) vonult el az éppen aktuális meccsére.

Szerdán egyedül indulok útnak, a lányok úgy döntenek, hogy csak este jönnek ki, Rafa meccsére. Most már biztos, hogy én is látni fogom Rafát, ugyanis kapunk jegyet az esti mérkőzésére. Addig azonban még sok idő van hátra, így az előző napi tapasztalataimat felhasználva, beállok az egyik legjobb helyre az 5-ös Pályánál. Ahol az elit edz. És valóban. Előkerült David Ferrer és edzett. Aztán sokáig senki. Mamma Mia! De hát edzeni kell! Meg is érkezett Novak Djokovic. És komolyan is veszi az edzést. Szótlan és kitartó. Csak a végén jöhet egy kis viccelődés. Még edz a világelső, amikor észreveszem Danit. Ha itt van Dani, jön Andy is. Nemcsak Danit, de Andyt is érdekli Djoko edzésmunkája. A pálya mellől figyel. 

Andy amúgy Fednél és Djokonál is keményebben edz. (Rafát ugye eddig még nem láttam…). És szerencsére hosszabban is. Több, mint 1 órát tölt a pályán. Pont úgy melegít be, mint mi, amikor Balázs edzett bennünket. 🙂 A többiektől ilyet nem láttam. És pont annyit dumál, mint a meccseken. Andy lételeme a beszéd. Ezek szerint. Előre tudtuk, hogy Andyt edzője Ivan Lendl nem kíséri el Rómába, így munkáját Darren Cahill segítette a szokásos csapat mellett. A pihenések alkalmával a többiek körbe állták Andyt, ő pedig beszélt. 🙂

 

Míg Andyt néztem, két magyar hölgy keveredett mellém és azonnal közölték, hogy Rafa miatt vannak itt. Még ilyet. Hát, végül is én is Rafa miatt vagyok itt. 🙂 Tudtam, hogy most már semmi sem ment meg attól, hogy szemem elé kerüljön a valaha volt egyik legnagyobb teniszjátékos. Egyébiránt Andyt is szeretik az emberek, de saját szememmel láttam, hogy ez a fiú még mindig nem hiszi el magáról, hogy szeretik az emberek, odavannak érte a csajok (pedig tényleg!) és még drukkolnak is neki. Ennek az önmagába vetett hitnek a nem léte az, amiért nem tudja megtenni azt az egyetlen kis lépést az úton, ami a halhatatlanságba vezethet(ne). Tudom én, hogy nem könnyű annak, aki Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic “árnyékában” kénytelen élni az életét. Bizony, ahogy nemrégiben egy brit lap fogalmazott: Andy állandó feladata, hogy megbirkózzon azzal a kihívással, hogy legendák között él. (“That is the enduring reality of Murray’s task: living with legends.”)  Minden képessége megvan ahhoz, hogy egyszer lépjen eggyel többet és ezáltal sokkal, de sokkal tovább…

Andy után végre megérkezett Rafael Nadal, de addigra (ide értve persze a párizsi élményeket is) már annyira megszoktam a világsztárok közelségét, hogy az az őrület, ami Rafa megjelenésével pillanatok alatt a tetőfokára hágott, már nem sodort magával. Így képes voltam Rafa edzését elfogulatlanul szemlélni és észrevenni azt is, hogy edzőpartnere Janko Tipsarevic micsoda alázattal dolgozik a pályán. Nagyszerű élmény volt számomra, ahogy a szerbek top tízes teniszezője csendben tette a dolgát és maximálisan szolgálta ki Rafát. Rafa volt az egyetlen játékos, aki nem pihent meg edzés közben, csak a végén, igaz, időnként őt és Tonit is sokkal jobban érdekelte a szomszédos pályán zajló női páros mérkőzés (melyen Schiavone és Pennetta is játszottak), mint maga az edzés.        

Az órákon át tartó edzésbámulás konkrétan elfárasztott. Utólag úgy éreztem, hogy az edzésekre való koncentrálásom egyenértékű volt Rafa és Nole mérkőzésen nyújtott hasonló irányú teljesítményével. 🙂 Azért Rafa meccsére felfrissültem. Ettem, miközben Nestor és Mirnyi edzettek előttem, de az erőmből akkor még egy fotóra sem futotta. Végre megérkezett a “felmentő sereg” a Városból, sőt a Vatikánból, pápai áldással felvértezve. Készen álltunk arra, hogy életünkben először tétmérkőzésen is szemügyre vegyük az éppen 6. római diadalára hajtó Rafát. A mérkőzés könnyed Rafa győzelmet ígér, Mayer labdához sem nagyon tud érni. A körülöttem ülő olaszok, valamilyen rejtélyes oknál fogva Mayert éltetik. Tudom, tudom, csak egy jó meccset szeretnének. A második szettben megkapják. Végül azonban Rafa simán nyer és önző módon ezúttal örülünk, hogy nincs döntő szett, mert bár szívesen néznénk Rafát, de azon az estén iszonyú hideg van Rómában és mi nagyon fázunk. Detti nemes egyszerűséggel így fogalmazott: “életemben nem drukkoltam még ennyire Rafael Nadalnak, hogy nyerjen meg egy mérkőzést”. Andinak pedig már egyenesen csillagos 5-ös jár, mert Rafa meccse után kijelenti, hogy nála Rafa az első. Ad1. mert ő néz ki a legjobban, ad2. mert nincs nála elveszett labda és nagyon dinamikusan játszik. Mondom, 2 nappal korábban még semmit nem tudott a fehér sportról.    Most pedig arról: mi a teendő, ha aláírást, netán közös fotót szeretnél a kedvencedtől. Vagy legalább egy közeli fotót róla. A Foro Italico-n két helyen lehet a játékosokat várni: egyrészt a Campo Centrale mellett, a játékoskijárónál, másrészt ugyanennek a rövid kis “útnak” a másik végén, vagyis kint, a játékosbejárónál. Jobban jársz, ha kívül várakozol, mert bent tömeg van, kint viszont pár ember álldogál. A biztonsági embernek azonban el ne hidd, hogy beszél angolul és még az igazat is mondja. 🙂 Csütörtökön, miután Rafa épp megnyerte a meccsét, gondoltuk várunk rá egy kicsit. Vagy sokat. Andy már jóval korábban végzett, így kénytelenek voltunk szóba elegyedni az aktuális biztonsági emberrel. Nagyon egyszerű kérdéseket tettünk fel neki. Ad1. hogy beszél-e angolul, azt mondta igen, ad2. hogy Andy nyert-e, azt mondta igen, ad3. hogy Andy elment-e már innen, azt mondta igen. Röviden: yes, won, left. Gondoltuk: ilyen az élet. Várakozunk tovább Rafára. Aztán egyszercsak Danit vizionálom a kijelentkezésre szolgáló “bódénál”. Kicsit megriadok, hogy a tenisz (esetleg Andy és/vagy Rafa) teljesen elvette az eszemet…De nem! Jön Matt Little is. Majd Andy. Itt van teljes valójában, mosolygósan, ráérősen, nyugodtan teszi meg azt a pár métert, amíg kiér a kapuig. Aláírásokat osztogat, illetve osztogatna, de egy kisfiúnak nincs tolla. Sajnos én nem tehetek semmit, Párizsban megtanultam a leckét. Saját káromon. Senkinek a megmentője nem akarok lenni. Én lépek utoljára Andyhez, megkérem egy fotóra, nagyon készséges. Nyugodtan álldogál mellettem, amíg a lányokat instruálom. Igaz, a nagy készülődés ellenére is az egyik fénykép rejtélyesen homályosra sikerül…Minden mégsem jöhet össze. Andy hangulatából arra következtetünk, hogy pont így néz ki az  a játékos, aki éppen megnyert egy fontos csatát…

Mázlisták vagyunk, tudom. Ezen még az a tény sem változtat, hogy Rafának azért sikerült bennünket kicseleznie. Történt ugyanis, hogy egyszer csak feltűnt Rafa gyönyörű barátnője, Maria Francisca Perello, aki Rafa sporttáskáját cipelte. Tényleg. Aztán jött Rafael Maymo is, az akkor még 20 csillagos tenisztáskával. Majd Rafa anyukája és a többiek. Rafát és Tonit azonban hiába vártuk. Ezek szerint van egy titkos kijárat is, mert egyszer csak egy autóban (amiről először azt hittük, hogy Rogert hozza az esti meccsére) elsuhant mellettünk maga Rafa. És még integetett is. Sőt, Andira rámosolygott. Legalábbis így meséli. És mi hiszünk neki. Persze visszaintegettünk és nem adtuk fel olyan könnyen. Másnap újra próbálkoztunk, de a forgatókönyv ugyanaz. Van Carlos Costa és Rafa Apu, sőt ezúttal a Húgi is, de nincs Toni és Rafa. Még csak el sem suhannak mellettünk. De nem bánjuk egyáltalán. 

Egyrészt közben nagyon sok más játékost láttunk, másrészt mi lenne, ha az embernek egyszerre minden álma valóra válna…Annyi verseny van még és nekünk annyi álmunk. 

Este összetalálkozunk pár nagyon kedves, fanatikus teniszdrukkerrel, akik határozottan állítják, úgy hallották  a reptéren: Andy kikapott Gasquet-tól. A hír igaznak bizonyul, így azonnal levonjuk a következtetést: soha ne higgy a biztonsági embernek, továbbá, nagyon érdekel bennünket, ha Andy ilyen kedves, amikor kikap, vajon milyen lehet, amikor nyer??!! 😉

Ezúton is megköszönöm a segítséget Évinek és Adriennek, hogy mindaz az információ, amire szükségünk volt, általuk a rendelkezésünkre állt és felejthetetlen élményeket szerezhettünk a világ egyik legcsodálatosabb Városában, Rómában, a Foro Italico-n.

Pécs, 2012. május 26.

                                                                                                Farkas Anett

Ui: További fotók folyamatosan kerülnek fel az oldalra, elsősorban Andyről, de nem feledkezem meg a többiekről sem.  

     

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s