Már megkezdődtek a Francia Nyílt Teniszbajnokság 2013. évi küzdelmei és Rafael Nadal arra készül, hogy nyolcadik alkalommal is meghódítsa a francia fővárost, vagyis ismételten magasba emelje a Muskétások Kupáját (Coupe des Mousquetaries). Úgy hozta a Sors(olás), vagyis úgy akarják (akarják?) a teniszistenek, hogy akár ismételten, sokadszor a döntőben Rafael Nadal és Roger Federer küzdjön majd meg a végső győzelemért. De addig még sok víz lefolyik a Szajnán…

Én most a harmincadik, mondhatni jubileumi mérkőzésüket (is) felidézve mesélem el röviden ez évi Rómában töltött hetem egy napját és különös vagy inkább különleges találkozásomat Rafael Nadallal.

2013. május 19-e, Rafa és Roger harmincadik mérkőzése alkalmából úgy esett, hogy jómagam is az olasz fővárosban voltam, igaz, néhány kilométerre a meccs helyszínétől, a fantasztikus Foro Italico-tól, egy tévé előtt “izgultam” végig a döntőt. Mert Rafa és Roger harmincadik mérkőzése stílusosan egy döntő volt és csak abban az értelemben klasszikus, hogy minden idők (talán) két legnagyobb teniszezője vívta, egyébként a mérkőzés rendkívül rövidre és rendkívül egyoldalúra sikeredett. Ahogy az általában lenni szokott, ha ők ketten játszanak, salakon. Mégis volt abban valami fennkölt, valami torokszorító, valami lélekemelő, sőt valami hátborzongató, hogy íme ez a két géniusz még mindig játszik, döntőt játszik és te ott vagy a Városban, hol is lehetne egy harmincadik mérkőzés máshol, mint az Örök Városban és boldogan tapsolsz Rafael Nadalnak és tisztelettel Roger Federernek, mert immár mindkettőt úgy tudod az emlékezetedbe idézni, hogy voltál hozzájuk olyan közel, hogy tudd: a legenda tényleg Legenda, az aura tényleg Aura, az alázat tényleg Alázat…

Ez volt a harmadik olyan Masters Tenisztorna, ahol személyesen voltam jelen és élveztem a jelenlét minden egyes pillanatát. A forgatókönyv idén is – mondhatni immár – a szokásos: hosszas sorban állás a jegyekért, de ezúttal már szemfülesebbek vagyunk és mindjárt több napra is vásárolunk. 🙂 Egyébként sosem csalódhatsz, ha egy teniszverseny első napjaiban érkezel a tornára, mert akkor még ott van minden és mindenki, aki számít és az is aki nem, de mégis jó, hogy ott van. Bár tavaly is nagyon sokan voltak Rómában, idén már kedden délelőtt is úgy tűnik, hogy többen vannak, mint kellene. Ennek később meg is isszuk a levét, de ezúttal nincs nagy jelentősége, mert most arról szeretnék mesélni, ami egyébként szavakkal leírhatatlan: milyen, ha Rafael Nadalt ölelheted át (sic!).

Egy órás sorban állás után bejutunk a Foro Italico-ra és nagyon gyorsan elfoglaljuk tavaly már megszokott, jól megszokott helyünket a híres 5-ös számú Pálya mellett. Kétség kívül a Campo Centrale mellett (vagy után, kinek-kinek vérmérséklete szerint) a legjobb hely a Foro Italico-n. Idén sem csalódunk. Most csak a lényeget említem: Djokovics kezd Del Potroval, nyomnak egy laza edzést, miután Marin Cilic-csel kicsit elcsevegtek. Még az edzés alatt nagyobb “zűrzavar” keletkezik, ekkor Andi rám néz és a tapasztaltak minden rutinjával közli: igen, jól hallod és jól látod: Rafael Nadal megérkezett. Jóval később ő váltja Djokóékat az edzőpályán, némi dumcsi belefér: mizú Nole, mizú Rafa, örülök, hogy látlak stb…. Rafa egy tökéletesen ismeretlen sráccal edz, mire Andi némileg csodálkozva, kissé talán felháborodva is jegyzi meg: hogy hogy Te, Te nem tudod, kivel edz Rafael Nadal. A másfél órás edzés végén a “nagy Ismeretlen” és csapata közös fotóra kéri Rafát és csapatát, így némileg megnyugtat a tudat, hogy annyira nem kell szégyenkeznem emiatt. Nem ismerem, hát én sem ismerhetek mindenkit, aki valaha teniszütőt fogott a kezébe…

rafáék

Rafa el és Andy még sehol. Mivel napok óta Rómában van, feltételezem, hogy edzeni még neki is kell. Ha még nem említettem volna sem tavaly, sem idén: a híres 5-ös Pálya közvetlen szomszédságában áll az az edzőterem, ahol minden magára adó teniszező bemelegít és/vagy levezet, erősít, netán egyszerűen csak a többiekkel társalog. Másnap amúgy ide “menekül be az őrjöngő tömeg” és Rafa edzése elől/alatt címadó történetünk egyik szereplője, maga Roger is, mielőtt megkezdi diadalmas útját, ezúttal és legnagyobb bánatunkra, a 3-mas Pályára. Igen, van olyan is, hogy az elit nem az 5-ösön edz. De csak akkor, ha Rafael Nadal este Fabio Fogninivel, egy jópofa olasz sráccal játszik, mert ekkor Fabioé a Court Number 5.

Visszatérve tehát az edzőteremre, Andy Murray előlem még itt sem bújhat el. Ad1. túl nagy a csapata ahhoz, hogy valaki fel ne tűnjön belőle, ad2. ha valaki, hát én mindenkit ismerek a csapatból. 🙂 Dani és Matt álldogálnak az ajtóban, ez pont elég ahhoz, hogy tudjam: már nem sokat kell várni Andyre sem. Szépen bemelegít, ahogy kell és végre elfoglalja szokásos helyét az 5-ös Pályán, hogy ezidáig utolsó, komoly edzését megejtse Rómában. Az edzés első 50 percében egy nagyon kedves ukrán fiú, Mr. Dolgopolov az edzőpartnere, majd Andy a csapattal további 50 percet edz. Mindennek jelen történetünk szempontjából csak azért van jelentősége, mert Andy edzése után (nyilván ösztönös megérzéstől is vezérelve) úgy döntök, hogy ideje elhagyni a Foro Italico zsúfolt terepét, hiszen ma sem Rafának, sem Andynek nincs mérkőzése és felkeresni a játékosbejárót ott, ahol az kijárónak számít. 🙂

andy

Bevallottan Andy Murrayre várunk, hogy felköszöntsük a születésnapján. Rafa már réges régen befejezte az edzését, így némileg meglepetésként ér, hogy rövid várakozás után Toni Nadal tűnik fel és el a játékos bejáró-kijárón. Jah kérem, tavaly is így kezdődött, igaz akkor a család többi tagja “hitegetett” bennünket. Egy dologra azonban jó: azonnal felismerjük, hogy Rafa még itt van. Ekkor rémlik fel először bennem: hátha idén sikerül. A gyanúm megerősödni látszik, amikor konkrétan a kijárathoz odaállítanak egy hivatalos, a játékosok fuvarozására hivatott autót. Mivel korábban például Dimitrov, Paire autója nem közvetlenül itt állt meg, élek a gyanúperrel, hogy ezúttal tényleg egy Nagyon Fontos Személy (VIP) érkezik majd. Remélem Rafa maga. Ekkor már egyre hangosabb a tömeg és Rafa nevét skandálja. Jön. Most már biztos jön. Azt még nem említettem, hogy rajtunk kívül itt a kutya nem vár senkit… Ketten vagyunk tehát, Andi és én, meg úgy 5-6 biztonsági ember. Öt-hat rosszul öltözött, rossz arcú, fontoskodó senki. Rafa alig ér ki a bejárat-kijáraton, én még mozdulni sem tudok, máris körbevesznek. Engem. Azt nem akarják, hogy én végre szólhassak Rafael Nadalhoz, már ha tudok, de ők fotózkodnának vele. Nem értenek ezek semmit. Rafára nézek és megszólítom. Rám néz a hatalmas barna szemeivel, olyan ártatlan és jelzi, hogy vette. “Tudom, hogy itt vagy, tudom, hogy ez most milyen fontos neked…” Pedig nem is tudja, hogy ez immár a harmadik alkalom, hiszen először el sem jött, majd kicselezett és bűnbánóan integetett… (tán még emlékeztek tavalyelőtti párizsi és tavalyi római kalandjainkra…). Annyira érzem a Jelenlétét, annyira bízom Benne, hiszen a szemével Megígérte, hogy számomra már nem kérdés: eljött az én időm, a Mi időnk. Öt-hat senki  továbbra sem tágít, mellőlem. Ekkor Rafa kezdi úgy érezni: ez nem mehet tovább és megkéri őket, hogy engedjenek engem oda hozzá, sőt maga lép felém. Nem is kell mondanom, mit akarok, tudja Ő azt jól. Ő érzi. Ő érti. Átkarol. Átkarolom. Nem készültem erre a pillanatra és bár több, általa is értett nyelven tudnám elmondani neki, hogy számomra Ő minden idők legnagyobb teniszjátékosa, ez a pillanat életem egyik legszebb pillanata, természetesen semmit nem tudok kinyögni az “Oh my God”, vagyis “Istenem” angol kifejezésen kívül. Ezt azonban többször is elmondom és szó se róla, szó szerint is értem. Amikor Rafael Nadal teniszezik, az számomra mindig valami különleges csoda, szinte isteni jelenlét. Az a tűz, az az akarás nem létezik másban. És ott abban  a pár pillanatban Rafael Nadal maga is átéli. Nemcsak tudom, érzem is: szavak nélkül is elmondtam, szavak nélkül is elmondta. Rafael Nadal ugyanis, miután elkészül a fotó, sőt A FOTÓ, bátorítólag megsimogatja a karomat, hogy ezzel is kifejezze: sajnálja, hogy öt-hat rossz arcú senki (nem, persze Rafael Nadal sosem mondana, írna ilyet, de én mégis) akarta megakadályozni a megakadályozhatatlant…

Rafa miután hét hosszú, kegyetlen hónap kihagyás után februárban visszatért a teniszpályákra elmondta: mindennél jobban hiányzott neki, nemcsak a tenisz, de rajongói kitartó, el nem múló szeretete…

Köszi Rafa!

rafávalrafával vicces ny

Miután Rafa és az Aurája elmennek, nem sokat kell várnom Andyre. Először természetesen Dani és Matt érkeznek (én: Hi Dani, Dani: Hello, how are you…), de mégsem járja, hogy Danivel fecsegjek tovább, miközben Andyt várom. Neki nincs autó a kijárathoz, ezért élénken érdeklődik öt-hat rossz arcútól, hogy akkor ő most merre is menjen, hol is az ő autója. Nagyon helyes. De tényleg. Rafa után Andyt megszólítani (aki viszont minden randira eljött, így már rutinosnak nevezném magam), egész könnyű. Ő sem áll ellent, de öt-hat rossz arcú senki  képtelenségnek tartja, hogy most még a Murrayvel is… Igen, igen, igen. Vele is. Andy rutinos fotózkodó, mindig kedves és lévén jóval magasabb, mint az emberek általában, a – főleg – rajongó csajok meg általában jóval alacsonyabbak, mint ő, így profin hajol az emberhez. 🙂 Eddig minden a terv szerint halad, végre mondhatok egy Happy birthday-t Andynek (az összes magyar drukker nevében) és ajándékot is kap. Meghatódik. Őszintén. Nagyon köszöni. Aztán valamin elnevetjük magunkat és az útjára engedem. Ő nem “szabadul” olyan könnyen, mert közben előkerül pár fiatal olasz srác és ők is Andyt akarják. 🙂 Andy ezúttal is enged a “csábításnak”, mi pedig boldogan fotózzuk a kis magyar ajándékcsomaggal a kezében.

Köszi Andy!

andy and me jav1andy srácokkal c

Hát így zajlott az élet május 14-én a napsütötte Itália Róma nevű városában, ahol öt nappal később Rafael Nadal és Roger Federer, ha még nem említettem volna, minden idők két legnagyobb teniszjátékosa megvívta 30. mérkőzését. Mindketten túl vannak már a Roland Garros első fordulóján és csak a teniszistenek tudják, hogy akarják-e (akarják!) a harmincegyediket éppen egy Grand Slam Torna fináléjában, éppen Párizsban, Vörös Salakon. De addig még sok víz lefolyik a Tiberisen és a Szajnán…

róma f ketten1

Pécs, 2013. május 27.

                                                                                                                                    Farkas Anett

Utóirat: Ezúton köszönöm az információt Bors Lászlónak, hogy Rafa edzőpartnere a szlovén Grega Zemlja volt, aki jelenleg éppen 50. (!) a világranglistán.

2 responses »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s